top of page
  • aurum01

Az Aurum Jogászklub által támogatott csapat nyerte a világ legrangosabb perbeszédversenyét

Frissítve: 2021. aug. 12.

A Herbert Smith Freehills Competition Moot versenyjogi perbeszédversenye az Apple és a Spotify aktuális jogvitáján alapult, amit az Európai Bizottság jelenleg is vizsgál. A negyvenhárom résztvevő csapat közül, az ELTE csapata mind az Apple, mind a Spotify álláspontját sikerrel védte a neves versenyjogászokból álló bírói panelek előtt, ezzel maguk mögé utasították többek között az Oxfordi Egyetem és a King's College versenyzőit, a döntőben pedig a 2015-ös bajnokkal, a National University of Singapore-ral szemben kellett megmérettetniük.

A csapat tagjai Cserép Andor, Csillik Kristóf, Schultz Balázs Dániel és Teleki Lóránt joghallgatók, felkészítésükben Papp Mónika, az ELTE ÁJK adjunktusa és Bassola Bálint versenyjogi szakjogász vettek részt. A felkészítést az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés minőségének javítását szolgáló pályázata, a versenyen való részvételt pedig az Aurum Jogászklub a Tehetségekért Alapítvány támogatta.


Korábbi nyertesek:

2020: The University of Hong Kong

2019: The Chinese University of Hong Kong

2018: King's College London

2017: The University of Hong Kong

2016: The University of Hong Kong

2015: National University of Singapore

 


Csapattagok (balról jobbra): Teleki Lóránt, Schultz Balázs Dániel, Csillik Kristóf, Cserép Andor







175 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page