Ex tempore címmel indított sorozatunkban ismert jogászokkal beszélgetünk három kérdésről.
– Jogi tanulmányai során volt-e olyan meghatározó személy, esemény, amely/aki a mai napig emlékezetes az Ön számára, pozitív vagy negatív értelemben?
– Annak a generációnak vagyok a tagja, amelyik már nem a hatvannyolcas és még nem a Fidesz generáció, de a Bibó Szakkollégium alapításánál jelen voltam mint alapító igazgató. Ott, a Ménesi úti kollégiumban nagy élmény volt, hogy a fiatal tanáraink meghívtak olyan nagy neveket, mint Eörsi Gyula, Vékás Lajos, akik hosszasan beszélgettek az egyes jogászszakmák helyzetéről. Amikor ’83-ban elindultunk a Szakkollégiummal, fontosnak tartottuk, hogy valami orientációt adjunk az új joghallgató nemzedéknek, ezért olyan előadókat hívtunk, akik be tudták mutatni az ügyvédi, a bírói és a jogtanácsosi munkát. Az is meghatározó volt számomra, hogy ez a fiatal tanári kör egy nagyon sokszínű társaság volt, tőlük tanultam el a tanítás mesterségét, a kiscsoportos oktatás fontosságát és azt, hogy miként kellene megújítani a jogi karon az oktatást. Forradalmi időszak volt, az oktatás forradalmának az időszaka, hogy a hagyományos poroszutas módszert miként lehet átállítani olyanná, ahol a tanár és a diák között sokkal közvetlenebb a kapcsolat és jobban át lehet gondolni azt, hogy mire való a jog. A legnagyobb élményem pedig az volt, amikor 1986-ban megjelent Sólyom László cikke a Valóság folyóiratban „Mit szabad és mit nem?” címmel, ami hihetetlenül nagy érdeklődést váltott ki. Arra mutatott példát, hogy a jogot nem csak a hatalom eszközeként lehet használni, hanem a civil társadalom megerősítésére egyfajta védőernyőként is. Maga Sólyom László is meglepődött, hogy milyen népszerű lett a hallgatók körében a jog természetének ez a másfajta megközelítése és felfogása. (A cikk letölthető itt:)
– Tapasztalatai alapján változtatna-e a jogi felsőoktatás anyagán, módszertanán?
– Azt gondolom, hogy a magyar jog oktatásában még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a precedensek feldolgozására és az esettanulmányok alapján történő oktatásra. A Harvard Kennedy School-ban ’92 őszén megtapasztalhattam egy jól kialakult rendszert, amiben nem pusztán elméleti keretekben oktatták a közpolitikát és a különböző tantárgyakat, hanem válogatott eseteket feldolgozva hozták közelebb az emberekhez azokat a konfliktusokat és politikai, gazdasági, jogi folyamatokat, amelyek jellemzik az adott társadalmat. Nehéz olyan esettanulmányt megírni, amelyben a szereplők karaktere is jól ki van dolgozva és amin keresztül egy jogi konfliktus hitelesen bemutatható. Persze kell egy alapos elméleti meghatározás, megalapozás, de ezt követően a gyakorlatorientáltság felé vinném az irányt. Látok is erre tendenciákat, például jogeset megoldó és perbeszéd versenyekben nagyon tehetségesek a magyar diákok, ezt a vonalat kellene tovább erősíteni.
– Mit üzenne a ma joghallgatóinak?
– Használják ki azt az öt évet, amit az egyetemen töltenek, mert soha nem lesz ekkora szabadságuk. Mindig azt mondtam a hallgatóimnak is, hogy a tudástőke az a tőketípus, ami a legkönnyebben konvertálható különböző más formákká, és ha az egyetemen nem töltik fel tudással magukat, akkor később már nem lesz ekkora lehetőségük, hiszen a munkamegosztás kemény kényszere egy sokkal szűkebb sávra fogja visszaszorítani a mindennapi ténykedésüket. Tehát én mindenkinek azt ajánlom, hogy itt járjanak sokat könyvtárba, itt próbálják meg a legtöbb tudást magukba szívni és támaszkodjanak a kisközösségek megtartó erejére, arra a tudásra, amit csak így lehet megszerezni, mert a közösség az egymás számára való tanulást is magában hordozza.
Prof. Dr. Stumpf István 1982-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán, majd 1985-ben ugyanitt másoddiplomát szerzett szociológia szakon. 1992 és 1993 között IREX-ösztöndíjjal kutatásokat folytatott a Harvard Egyetemen és a George Washington Egyetemen. 1983 és 1988 között a Bibó István Szakkollégium, majd 1991 és 1998 között a Századvég Politikai Iskola alapító igazgatója, majd a későbbi Századvég Kutatóintézet alapító elnöke. 1998 és 2003 között az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, 2000 és 2002 között e minőségében a miniszterelnök helyettese. 2010-2019 között az Alkotmánybíróság tagja, 2021. február 1-től kormánybiztos, feladata a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációja.
(Fotó: Földházi Árpád)